Fősziget és nemzeti ünnep

Szittyaszörfer-rajongók! Bocs, h elhanyagoltam a magyar blogot, de elkapott a gépszíj, belemásztam egy csomó dologban, meg úgy néz ki, h be is csajoztam, a történelmi magyar német szövetségre alapozva, egy teuton hölggyel igyexem/igyexünk közös univerzumot robbantani, remélhetőleg több sikerrel, mint az említett historikus összefogás. Nnnnna! Ennyi magánélet bőven elég itt!

A konyhánál tettem le a lantot (mondtam, h imádom a képzavart?!) és Cornwall már kimaradt. Csak gyorsan összefoglalom az főszigeten történteket. Komppal átkelés a főszigetre, kikötés Weymouth-ban, vendégház keresés sötétedés után, siker, másnap szörfhely keresés, ugyancsak siker. A hely Kemmridge, a kiejtés hasonló, mint a közismert egyetemvárosé. Még egy éjszaka után irány Sidmouth, majd hullámok hiányában tovább Newquay-be. Teljes siker, még sötétedés előtt sikerült szörfözni a brit hullámlovaglók fővárosában, ami egyébként egy 20 ezres kisváros, nyáron meg párszázezres.

A Bilbo deszkámnak megmutattam a születési helyét, és gyorsan vettem egy másik lécet is, Tunnel Vision, ami már majdnem feketeöves darab. A boltban segítettek szörfhelyet találni, Crantock a hely, az öböl jobb oldalán folyó ömlik a tengerbe, így ha erős az áramlat a folyami szörf sem akadály. Ragyogó napsütés február közepén, szinte senki a vízben, rajtam kívül egy ír srác és a haverja.

Így hédereztem négy napot a délnyugati csücsöben, aztán vissza Weymouth-ba, éjszaka ott, másnap komp, Zsörzé, de a szálloda helyett egyszerűen lementem a St. Ouen öbölbe, és ott is összevizeztem a deszkám, ha már egyszer jók voltak a hullámok.

Nemzeti ünnepre

Ami meg a nemrég volt március 15-ét illeti, tán egy-másfél éve került szóba, h melyik nagyobb pukkanás ’48-’49 vagy ’56. Voksok az előbbin, mert akkor nem csak tíz napig húztuk, hanem majd’ másfél évig. (A teljes ország gazdasági, politikai katonai potenciálja egy cél érdekében mozgattatott. Közben meg jól bemutattunk azoknak a nációknak, amelyek hasonló jogokat kértek, mint amelyekért mi harcoltunk, az eredményt ld. 72 évvel később!)

Amit a hotelben előadtam kollégáimnak az a mi kedvenc hősköltőnk és egy költő hősünk Alexander Petofi története. Ugye a sztori úgy szól, hogy március 15-re virradóra a márciusi ifjak névre hallgató geng úgy döntött, hogy jól bemutat a másik bandának (Habsburgok), és felkerekedtek, de a drogpiac újraszabása meg egyéb illegális bizniszek felosztását célzó véres bandaharc helyett, ha a világot nem, de legalább a rájuk eső felét igyekeznek megváltani.

Íme egy korabeli tudósítás (Pesti Hírlap 1848. 03. 16.):

„Az magokat buzdítandó menének is a Nemzeti Múzemuhoz, ahol a lépcsősor fenntetején, hol az mondatik, a geng tagjai közül a koarbeli leghírösebb röpper, az említtetett Sándor az saját poémáját szavalá el az egyegyűlteknek, gyúltva az tüzet a Talpra magyarral a bandák freestyle csatájára összesereglettek honfiúi és honleányi kebelében! Eztán a népek megindulának, vala 12 pont kinyomtatása, megy Táncsics-szabadítás, szal kerek egy nap volt!”

Azonban a szigorú TÉNYEK szerint Petőfi „XIX. századi repper” Sándor az eseményeknek a közelében sem volt, ugyanis a felesége bezárta őt a szobájába, puszta szeretetből, mert attól félt, h férjura a bandaháborúban komolyan megsérülhet.

TÉNY az is, h Sándor szívesen írt arról, h a forradalom oltárán áldozza fel fiatal életét, amit meg is tett, épp menekült a segesvári ütközetből, amikor a Habsburg-klánnak segítséget nyújtó egyik orosz bandtag lándzsavégre kapta az épp távozó Sándort, akinek így teljesült is a vágya.

Ugyanakkor SZIGORÚ TÉNY, h nem ismerek Petőfi Sándornál nagyobb rock and roll arcot a XIX. századból; szerelemről, függetlenségről, útkeresésről, bünbeesésről és bűnbánatról kevesen írtak ennyire őszintén - honour for Racka Jam és az ő Petőfi-feldolgozásaiknak. A több mint 160 éve íródott sorok ma is zúznak! Akasszátok fel királyokat! – Johny Rotten sem mondhatná szebben.

Dalok a konyhából 1.

Pár hete esett némi hó, az élet megállt, mint Haitin földrengés után. Végre a helyi médiának is volt min kérődznie. Ugyanis az utakat nem takarítják - minek? elovad! -, annak ellenére, h pontosan tudták mikor fog esni a hó, és mégha harmincévente is van itt 10-15 cm, akkor is felpakolhattak volna két vendégmunkást három platós teherautóra, amiről lapáttal szórták volna a homokot – a só drága, mégha a tengerből ingyen is van! –, és kb. egy óra alatt járható a sziget összes főútja.

Ehelyett, tiszta magyar módi, megvárják míg elolvad. Közben meg az autók jegesre tömörítik a havat, és itt van pár lejtős útszakasz, ahol ez finoman szólva is kínos. Még nekem is, aki már vezetett hóban, jégen, alattam is megcsúszott a békazöld Hyunday, nyári gumikkal szerelve, és csak irányítani tudtam a csúszást, fékezni már nem, mehettem vagy 5 mph-val! Szerencsére a kereszteződésbe épp nem érkezett senki!!!

Így persze, h a Channel 103 alig pánikkeltő: akinek nincs halaszthatatlan dolga az üljön szépen otthon, és jöhettek a baleseti beszámolók.

Van persze pozitív része is a havazás-nak. Akartam egy hóembert gyúrni, akivel majd fotózkodok a szörfdeszkámmal. A projekt megvalósításába egy napos csúszást iktattam, mert az előző napok tapasztalatai alapján bőven belefért, és mert télleg kellett egy kicsit aludnom. Ezen el is bukott a dolog...

Akkortájt volt egy jó ötnapig tartó szörfözés. Az első három nap király volt. Azt a hullámot csíptem el amelyiket akartam. A negyedik nap durva volt, az 5 láb magas hullámok után érkeztek a 7-8 láb magas hegyek. Közülük is megfogtam párat, és végigmentem az egyiken szépen, tisztán. Másnap csak vizet ittam. Az ötödik nap kb. 15perc után kimosott egy nagyobb löket.

Volt egy kalandos bevásárlásom a Co-op-ban, ahol nindzsákkal kerültem közvetlen fizikai kapcsolatba, amint éppen egy fiatal anyukát három gyermekével egyetemben készültek bántalmazni, és sikerült ismét megállapítanom, hogy a fogyasztói társadalomban élő ember miképp negligálja a környezetében zajló eseményeket, ha azok épp a fogyasztásban zavarják. Szal mindig kell egy hős, és mivel egy sem volt kéznél, így léptem.

Hálás lehetek a sorsank, mert így nem veszett kárba mindaz a tudás, amit Chuck Norris, Bruce Lee, Jean-Claude Van Damme és Steven Seagal-filmek nézésével töltöttem. Lássuk be, náluk jobb mestereim nem is lehettek volna, így a nindzsák már a hullaházban. Persze a tömeg a parkolóban örömujjongva fogadta a gyors megoldást, hiszen megszünt a zavar, az efelett érzett öröm pedig kinyilvánítható. Egyikük (nindzsa) azonban arcom érintette rút kimúlása előtt, innen eredeztethető a lilaság a bal szemem körül. Ami még mindig jobban hangzik, mintha azt regélném, h egy szeles napon az arcomba kaptam a szörfdeszkám.

A stílusos deszka és a luxus fotöly

Régóta adós vagyok a magyar változattal, hát íme:
Amióta visszaérkeztem, kicsit minden átmenetinek tűnt körülöttem, annak ellenére is, hogy vettem egy autót meg szörfdeszkát, ezek épp elég nagy tárgyak, h beléjük ütközzek. Hozzám tartoznak, birtoklom őket, de igazából lecserélhetők, vagyis eleinte nem éreztem kötödést hozzájuk. Az autó és a deszka a szabadságot és a mobilitást reprezentálja, de nem csak reprezentálja, hanem jelenti is!

Nemrég találtam egy speckó fotelt, amely most központi helyet foglal el a szobámban. Erre a királyi trónusra véletlenül akadtam rá a helyi hospice shopban, ahol eredetileg összecsukható széket kerestem, mert elég kicsiny a szobám. Rendszerint előre meghatározott céllal megyek vásárolni, a shoppingolással ki lehet kergetni a világból. DE, amikor megláttam és belehelyeztem testem ebbe az ülőalkalmatosságba, már azon gondolkodtam, h fogom átrendezni a szobám, h ez a királyi dolog beférjen (erről később).

Annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy alkudozó a fotelt végül £ 12-ért szereztem meg £ 20 helyett. A szitu sokkal jobban illene egy török bazárba. Amikor meghallod az első ajánlatot az arcodon hirtelen meglepetés és kín tükröződik, amit az elhangzott képtelen szavak váltottak ki. Mégis, így fejezed ki, h tulajdonképpen te szeretnéd ezt a széket. Az első, £ 20-os ajánlat után az ár gyorsan £ 15-re ment le, és éreztem, ha ez ilyen könnyű volt, akkor lehet még olcsóbb is. Elszomorodó arcom mutatta, h az ár még mindig fájdalmasan magas, de azért vinném, ha... Az eladó hölgy végül kibökte a £ 12-t, tudtam, ez az az ár, ami alá nem fog menni, erre vártam. A fotel az enyém! De éreztem, hogy nem lenne tanácsos azonnal kimutatni, h mennyire örülök, mert az bizonyítaná, h blöfföltem, vagyis hazudtam. Amúgy persze, h ezt ettem, de következetesen kell játszanunk a szerepünket, ami része a játéknak. Vagyis az arcom ismét megváltozott, a kín eltűnt, csak egy csipetnyit hagytam, és néhány másodperc hezitálás után a kasszához fáradtam.

Amikor hazaértünk elkezdtem keresni a megfelelő helyet szobám ékszerének. Minden szoba alapfelszereléséhez tartozik egy fiókos kiszekrény, olyan éjjeliszekrényszerűség. Fogtam az enyém és a rajta lévő tévével együtt ment a szekrénybe. Így egy kicsit nehezebb a tévét fotelből nézni, csak nyitott szekrényajtó és némi székhuzogatás, forgatás után lehetséges, de ez túl sok erőfeszítést igényel, így megvagyok nélküle. Ezzel szemben kiválóan lehet szundikálni a fotelben, persze általában azt mondom magamnak, h angolozok egy kicsit, könyvet olvasok vagy filmet nézek, szigorúan angolul, de 3-5 perc után, ha még a fűtőtest is be van kapcsolva, egyszerűen lecsukódnak a szemeim.

Amúgy meg dagad a büszke honfiúi kebel, h szegény Ángliusföldön nem termett a nyelvi spiritusz oly tökéletes megnevezést erre a koronaékszerre, amiben ülve írom e sorokat, mint a FOTEL. Ez mindent kifejez számomra, kényelmes, befészkelődésre alkalmas jószág, mellékhatása a fent említettek, szal néha túl kényelmes. Megnéztem tehát szinonima szótárban, kérdeztem Robot is, h mi lenne a fotelem külföldiül, de a Chesterfield sem hangzott meggyőzően. Bobby rukkolt elő a „Förni”-vel, ami eddig szetem a legjobb angol szó.

Mint az sejthető a fotelem központi szerepet játszik az életemben. Mióta együtt vagyunk azóta nagyobb rendet tartok, nincsenek (annyira) szétdobálva a ruháim, és ha csak lehet sem a szörfös, sem az uszodai cuccaim nem szárítom a támláján vagy a karfáján. Van vm érezhetően meghatározó benne.

A piciny életem által összekonfigurált kényelmes, otthonteremtő királyi ülőalkalmatosságom miként párosítható össze a békazöld, szabadságot és mobilitást jelentő autómmal? - Ilyenformán a két dolog egymás tökéletes ellentétét képezi. - Úgy, hogy az előbbit bármikor belerakhatom az utóbbiba, és így bárhol otthont teremthetek.

Vissza a szörfözéshez

Az otthon töltött, úgynevezett nyaralás, mintha felfüggesztése lett volna az eddigi dolgaimnak. Mintha csak turista lettem volna otthon. Nagyrészt igyekeztem kihasználni az időm és minél többet barátokkal és szüleimmel tölteni. Annak ellenére, hogy új irányokat is találtam, sikerült elveszni otthon.

Amikor visszajöttem, tovább folytatódott a semmiben való lebegés. Nem különösebben lelkesített a konyhai meló, és a céltalanság érzése, röviden, szar volt!

Gyorsan elkezdtem tehát szervezni az itteni dolgaim. Szigorú napirend, na jó, inkább minta. A reggeli meló után angolozás, aztán sport, szauna. Ezt sikerült az elmúlt pár napig tartani, mert most a surf mindent felülír.

Hiányzott, amit csak most itt éreztem, hogy megint nyomom, de a víz először nagyon szigorú volt. Amikor fél órán át evezek, és olyan hullámok jönnek, h egyszerűen képtelen vagyok bejutni, akkor az szopás. De már rögtön az elején voltak elfogadható szesönök, de volt három olyan nap, amikor St Ouen-nél nem tudtam szörfözni.

Tegnap is így volt, elkezdtem magam kihámozni a cuccból, és jött egy szörfös gyerek a partra, aki rögtön fordult is, de mielőtt elhúzott dumáltunk, és mondta, h szente a St. Brelades-öblöt érdemes megnézni, mer már vannak ott többen is. Hümmm, okés, törülköző derékra, kocsiba be, eggyesbe be, öbölbe le, és télleg. Arcok a vízben, és gyönyörű hullámok, nem túl erősek, de szép magasak, nem 6-7 jön egyszerre, hogy levegőt sem kapni. Így ment el másfél óra, a korábbi félórás szívás után.



Megvan az új, téli wetsuitom, ma abban roptam, kétszer vastagabb a nyárinál, és olyan mintha fütőszálak lennének benne. Csak hát a nyakán keresztül kell ebbe belebújni, nem a hátán nyitható. Mintha egy zoknit akarnék a derekamra, meg a vállaimra húzni.