A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jersey. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jersey. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 12., péntek

Találkozások

Két és fél hete ismét beindult a rock ’n roll életforma, hogy ezidáig minden oké volt köszönhető egy csomó arcnak, akikbe belefutottam, és valszeg az életben nem látom őket többször, de srácok, csajok meg családapák, -anyák köszi!!!

Íme az űberarcok, elsőként THX, az előző poszton említett rasztaszörfernek Zsörzében, majd hála annak az infópultos hölgynek, aki, mikor átkeltem a vízen, St. Malóban közölte, Franciaország nem Pakisztán, és nyugodjak meg, fogok dízelt találni a picikémnek, csak nem biztos, h a közelben. Megragadott egy szórólaptérképet és berajzolta rajta a városi kutakat, meg a kivezető utat is.

Így jó volt Nantes-ig, ahol elkerülő út helyett átvágtam a belvároson. Hiba volt! Némi forgás, pörgés után egy kisboltos, kb. 3 angol szóval operálva, de annál több mozgásszínházas elemmel, elmagyarázta a pályára visszavezető utat.

Éjszaka megérkeztem Capebretonba, és másnap felderítő körút. Első hely, egy szörf shop, mi más is?!, ott megkaptam az alapinfókat az eladó-tulajtól, de furcsa mód rengeteget mesélt a helyről egy 50 körüli hölgy az egyik, közvetlenül a tengerpart melletti szörf shopban (Antidot, a matricájukat büszkén viseli a Gentle Giant). Közölte, h jókor érkeztem, mert a főszezonnak vége, volt egy ilyen érzésem október végén, és ilyenkor occsóság van, meg kevesebb turista, vagyis szűkebb büdzséből lehet forgolódni a kevésbé zsúfolt vízben!!!

A Pari Rolleren inkább belebotlottam egy vidéki srácba, épp szakított a csajával, úgyhogy ment a párizsi nagyihoz, h szerencsét próbáljon az Eiffel torony tövében. Régészkedett a nővel Peruban vagy két évet, és a szíve meg húzza őt oda vissza. Hajrá! Tanano az az 50-es pasas, aki a Pari-Roller elnökhelyettese, és nekem, mint szabadúszó újságírónak összefoglalta a sztorijukat, majd olvassátok a Metropolon, linkelem, amint kirakták, csak előbb írjam végre meg!

A 30 km-es éjszakai gurulás után pedig, lévén először járván a Szajnaparti cityben, kissé bizonytalankodtam a hazajutást illetően. Vagyis kerestem a hotlet, ahol hagytam a cuccaim, meg a kocsim. Mikor a jobbkormányos 2,5 tonnás Gyengéd Óriással a péntek esti csúcsforgalomban beküszködtem magam a belvárosba, leparkoltam az első hotelnél, az ár elfogadható volt, zárt parkolóval, metró szomszédságában, nem messze a Montparnasse-tól. Zsír volt nekem, de lövésem nem volt, a földfelszínen közlekedve miként jutok vissza, és a többi koris fél kettő felé nem ígérte, hogy lesz metró. Az egyik rendőrlámpánál kérdezgetem a nyolckerekűeket, és egy jó karban lévő 60-as pasas, elkezdi magyarázni, merre van a ’otö’ bibi’ (Hotel B B). Elkísért addig a bringaútig, ami egyenest a hotelig vezetett, így már nem volt gond, és kiderült, h így még gyorsabb is volt közlekedni, mint metróval.

Párizs után irány München, river surf az Angol parkban, az Isar folyón. Kicsit későn indultam el Párizsból, aztán meg is álltam kajálni, így szinte már sötét volt, mire télleg beindultam. A francia autópálya rendszer pedig kiverte nálam a biztosítékot. Kelet felé a 20-30-50 km-enkénti kapuknál lesápoltak, 4-5 meg 12 euróra. Metz után gondoltam, ebből elég, sem haladni nem lehet, plusz a párhuzamos utak ingyé vannak, akár, mint később megtudtam, a teljes német autópálya használat, de a sógoroknál is nemegész’ 8 euróért vibrálhatok a 4x4 sávos betoncsíkokon tíz napon át.

Oké, akkor Metz után Strasbourg, Reutlingen majd München volt a terv. Már Strasbourgig eljutni is horror volt, onnan pedig nagyon lassan sikerült kijutni a városból, végül egy Khal nevű település felé kanyarodva úgy tűnt, minden jóra fordul a sötét éjszakában, és a számos, időnként egymásnak is ellentmondó infó ellenére megvan a helyes irány. Mikor Khalnál a családi házak között elfogyott az út éreztem, baj van. A térképem nem sok támpontot adott, mert nem elég részletes a felbontása, de addigra már egyébként is megtanultam gyűlölni, mert az összes általam érintett nagyváros a lapok sarkára vagy hajtásra esett, így egy kihajtott lapon nem lehetett tájékozódni rajta.

Innentől érzésből vezettem kelet felé, keresve a hőn áhított B28-as főutat. A következő körforgalomnál semmi jele az esedékes városnak vagy az útnak, itt éreztem, h átmenetileg kifogytam az ötletekből, megálltam vészvillogóra kapcsolva, és kiszálltam, h ha megáll egy autós, akkor kérdezzem. Erre nem volt sok remény az éjszakában, de arra meg még kevesebb esély volt, h egyszercsak vki odalép az autóhoz, bekopog, az ablakon, és mondja/ mutatja a helyes irányt. Pótkerekemet egy GPS-ért!!!

Kiszállva látom kocsioszlop közeleg, lassít, az első autó a sorban pedig egy POLIZEI feliratot viselt. Rég örültem rendőrnek így, ami valszeg látszott a reflektorba vigyorogva torzuló fejemen is. Ugrottuk a „jogosítványt, forgalmit”-részt, ami azért is jó, mert az utónak nincs forgalmija, mivel az nem kötelező Zsörzé szigetén, amit időnként nehéz megértetni emberekkel. Előadtam a kérésem, és a köpcös, oldalszakállas polizei kitűnő angolsággal leírta a megfelelő utat, közölve, ha látványos környezetet szeretnék csodálni a sötétben, akkor megérti a választásom, de ő amúgy az utópályát javasolná.

Később kiderült nem beszélt hülyeséget, de amikor hajnali kettőkor a szerpentinektől is kifárasztva félrehúzódtam aludni, éreztem nem a könnyebb megoldás felé sikerült a kormányt tekernem. Viszont másnap megláttam, hol vagyok. Mintha Kanadában vagy az USA-ban ébredtem volna. Széles autóutak hatalmas fenyőkkel, talán épp nem mamuttal, szegélyezve gurultam a Reutlingen-Ulm-München útvonalon. Mindösszesen két rendszeresen felbukkanó figyelmeztető tábla zavarta az összhatást. Az egyik hatalmas rönkszállító trélert ábrázolt a másik egy tankot.

2010. szeptember 14., kedd

A ze'ső

Nem voltam túl termékeny utóbb, az írás tekintetében, de hát a'zílet maga hívott, én meg mondtam neki: jól van megyek, hol a kezed, hogy fogjam - így, kispálos utánérzéssel. Illetve dehogyis akarok kezekbe kapaszkodni, sokkal inkábba a hullámokba, -ra.

Mindeközben pedig úgy érzem, hogy az életem új szakaszába lépett, ahogy azt az imént a konyhában Rachelnek magyaráztam, hasonló történt velem amikor megszereztem az első mobilom, az élet kettévált mobil előtti és utáni szakaszokra. Most hogy a blogom videóbloggá (is) vált, nem kell seninek sem magyaráznom, hogy milyen fasza érzés hullámokra pattanni, valszeg ezek csak üres szavak lennének, szerencsés estben is max. néhány extrém sportos videó emléke villanna be az illetőnek. Immár nem kell magyarázkodnom, és kifényesedő tekintetem hatására bízni az elérni kívánt efektust, íme az első:

2010. július 7., szerda

Öcsi

Most megy a foci vb, úgyhogy itt aptudételem a blogot. Ma, a német spanyol meccs napján délelőtt a Sky-on újabb epizódott vetítettek a Foci legnagyobbjai sorozatból, van egy böhömk nagy plazma vagy LCD tv a golfpálya bárjában a falon. Most Puskás Ferenc volt a téma. Amúgy meg a németek kiestek, csalódtam, de a spanyolok télleg jobbak voltak.


Szal, délelőtt a bárba betotyogtak a seniorok, vagyis a kb. 60 feletti golfosok, és meglepő volt tapasztalni, h az angol és a jersey általános műveltségnek része Puskás! Patric, a lábtörésből felépült öreg azt mesélte, hogy 14 volt, amikor a Wembley-ben kiszoptak, pardon my Frech, tölünk! Vicces, egykor tőlünk rettegett a világ, mint futballnemzettől?! Ma max játékvezetőként érünk oda a vb-re, ahogy a ami német-spanyolra is J.


Ez a valami, nem csak mi, hanem mások is erről a több, mint fél évszázaddal ezelőtti fociról, és annak egyik kiemelkedő játékosáról ismernek minket, vagy legalábbis kisebb nagyobb pontatlansággal el tudnak minket helyezni földrajzilag, és fociilag. Úgye Puskás is lekoccolt Hungaryból.


A lényeg, hogy ma jó volt magyarnak lenni, itt Jeseyn, ha ez nem jelentene valami csodamisztikus, kiválasztott nemzet vagyuk összekacsintósat is. Mindösze jó volt tudni, h hova vezetnek a gyökereim, és h van egy nyelv, amit tökéletesen értek, és használok. Amúgy maradok tisztelettel Sythya surfer.


2010. január 22., péntek

Dalok a konyhából 1.

Pár hete esett némi hó, az élet megállt, mint Haitin földrengés után. Végre a helyi médiának is volt min kérődznie. Ugyanis az utakat nem takarítják - minek? elovad! -, annak ellenére, h pontosan tudták mikor fog esni a hó, és mégha harmincévente is van itt 10-15 cm, akkor is felpakolhattak volna két vendégmunkást három platós teherautóra, amiről lapáttal szórták volna a homokot – a só drága, mégha a tengerből ingyen is van! –, és kb. egy óra alatt járható a sziget összes főútja.

Ehelyett, tiszta magyar módi, megvárják míg elolvad. Közben meg az autók jegesre tömörítik a havat, és itt van pár lejtős útszakasz, ahol ez finoman szólva is kínos. Még nekem is, aki már vezetett hóban, jégen, alattam is megcsúszott a békazöld Hyunday, nyári gumikkal szerelve, és csak irányítani tudtam a csúszást, fékezni már nem, mehettem vagy 5 mph-val! Szerencsére a kereszteződésbe épp nem érkezett senki!!!

Így persze, h a Channel 103 alig pánikkeltő: akinek nincs halaszthatatlan dolga az üljön szépen otthon, és jöhettek a baleseti beszámolók.

Van persze pozitív része is a havazás-nak. Akartam egy hóembert gyúrni, akivel majd fotózkodok a szörfdeszkámmal. A projekt megvalósításába egy napos csúszást iktattam, mert az előző napok tapasztalatai alapján bőven belefért, és mert télleg kellett egy kicsit aludnom. Ezen el is bukott a dolog...

Akkortájt volt egy jó ötnapig tartó szörfözés. Az első három nap király volt. Azt a hullámot csíptem el amelyiket akartam. A negyedik nap durva volt, az 5 láb magas hullámok után érkeztek a 7-8 láb magas hegyek. Közülük is megfogtam párat, és végigmentem az egyiken szépen, tisztán. Másnap csak vizet ittam. Az ötödik nap kb. 15perc után kimosott egy nagyobb löket.

Volt egy kalandos bevásárlásom a Co-op-ban, ahol nindzsákkal kerültem közvetlen fizikai kapcsolatba, amint éppen egy fiatal anyukát három gyermekével egyetemben készültek bántalmazni, és sikerült ismét megállapítanom, hogy a fogyasztói társadalomban élő ember miképp negligálja a környezetében zajló eseményeket, ha azok épp a fogyasztásban zavarják. Szal mindig kell egy hős, és mivel egy sem volt kéznél, így léptem.

Hálás lehetek a sorsank, mert így nem veszett kárba mindaz a tudás, amit Chuck Norris, Bruce Lee, Jean-Claude Van Damme és Steven Seagal-filmek nézésével töltöttem. Lássuk be, náluk jobb mestereim nem is lehettek volna, így a nindzsák már a hullaházban. Persze a tömeg a parkolóban örömujjongva fogadta a gyors megoldást, hiszen megszünt a zavar, az efelett érzett öröm pedig kinyilvánítható. Egyikük (nindzsa) azonban arcom érintette rút kimúlása előtt, innen eredeztethető a lilaság a bal szemem körül. Ami még mindig jobban hangzik, mintha azt regélném, h egy szeles napon az arcomba kaptam a szörfdeszkám.

2010. január 12., kedd

A stílusos deszka és a luxus fotöly

Régóta adós vagyok a magyar változattal, hát íme:
Amióta visszaérkeztem, kicsit minden átmenetinek tűnt körülöttem, annak ellenére is, hogy vettem egy autót meg szörfdeszkát, ezek épp elég nagy tárgyak, h beléjük ütközzek. Hozzám tartoznak, birtoklom őket, de igazából lecserélhetők, vagyis eleinte nem éreztem kötödést hozzájuk. Az autó és a deszka a szabadságot és a mobilitást reprezentálja, de nem csak reprezentálja, hanem jelenti is!

Nemrég találtam egy speckó fotelt, amely most központi helyet foglal el a szobámban. Erre a királyi trónusra véletlenül akadtam rá a helyi hospice shopban, ahol eredetileg összecsukható széket kerestem, mert elég kicsiny a szobám. Rendszerint előre meghatározott céllal megyek vásárolni, a shoppingolással ki lehet kergetni a világból. DE, amikor megláttam és belehelyeztem testem ebbe az ülőalkalmatosságba, már azon gondolkodtam, h fogom átrendezni a szobám, h ez a királyi dolog beférjen (erről később).

Annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy alkudozó a fotelt végül £ 12-ért szereztem meg £ 20 helyett. A szitu sokkal jobban illene egy török bazárba. Amikor meghallod az első ajánlatot az arcodon hirtelen meglepetés és kín tükröződik, amit az elhangzott képtelen szavak váltottak ki. Mégis, így fejezed ki, h tulajdonképpen te szeretnéd ezt a széket. Az első, £ 20-os ajánlat után az ár gyorsan £ 15-re ment le, és éreztem, ha ez ilyen könnyű volt, akkor lehet még olcsóbb is. Elszomorodó arcom mutatta, h az ár még mindig fájdalmasan magas, de azért vinném, ha... Az eladó hölgy végül kibökte a £ 12-t, tudtam, ez az az ár, ami alá nem fog menni, erre vártam. A fotel az enyém! De éreztem, hogy nem lenne tanácsos azonnal kimutatni, h mennyire örülök, mert az bizonyítaná, h blöfföltem, vagyis hazudtam. Amúgy persze, h ezt ettem, de következetesen kell játszanunk a szerepünket, ami része a játéknak. Vagyis az arcom ismét megváltozott, a kín eltűnt, csak egy csipetnyit hagytam, és néhány másodperc hezitálás után a kasszához fáradtam.

Amikor hazaértünk elkezdtem keresni a megfelelő helyet szobám ékszerének. Minden szoba alapfelszereléséhez tartozik egy fiókos kiszekrény, olyan éjjeliszekrényszerűség. Fogtam az enyém és a rajta lévő tévével együtt ment a szekrénybe. Így egy kicsit nehezebb a tévét fotelből nézni, csak nyitott szekrényajtó és némi székhuzogatás, forgatás után lehetséges, de ez túl sok erőfeszítést igényel, így megvagyok nélküle. Ezzel szemben kiválóan lehet szundikálni a fotelben, persze általában azt mondom magamnak, h angolozok egy kicsit, könyvet olvasok vagy filmet nézek, szigorúan angolul, de 3-5 perc után, ha még a fűtőtest is be van kapcsolva, egyszerűen lecsukódnak a szemeim.

Amúgy meg dagad a büszke honfiúi kebel, h szegény Ángliusföldön nem termett a nyelvi spiritusz oly tökéletes megnevezést erre a koronaékszerre, amiben ülve írom e sorokat, mint a FOTEL. Ez mindent kifejez számomra, kényelmes, befészkelődésre alkalmas jószág, mellékhatása a fent említettek, szal néha túl kényelmes. Megnéztem tehát szinonima szótárban, kérdeztem Robot is, h mi lenne a fotelem külföldiül, de a Chesterfield sem hangzott meggyőzően. Bobby rukkolt elő a „Förni”-vel, ami eddig szetem a legjobb angol szó.

Mint az sejthető a fotelem központi szerepet játszik az életemben. Mióta együtt vagyunk azóta nagyobb rendet tartok, nincsenek (annyira) szétdobálva a ruháim, és ha csak lehet sem a szörfös, sem az uszodai cuccaim nem szárítom a támláján vagy a karfáján. Van vm érezhetően meghatározó benne.

A piciny életem által összekonfigurált kényelmes, otthonteremtő királyi ülőalkalmatosságom miként párosítható össze a békazöld, szabadságot és mobilitást jelentő autómmal? - Ilyenformán a két dolog egymás tökéletes ellentétét képezi. - Úgy, hogy az előbbit bármikor belerakhatom az utóbbiba, és így bárhol otthont teremthetek.

2009. december 11., péntek

Vissza a szörfözéshez

Az otthon töltött, úgynevezett nyaralás, mintha felfüggesztése lett volna az eddigi dolgaimnak. Mintha csak turista lettem volna otthon. Nagyrészt igyekeztem kihasználni az időm és minél többet barátokkal és szüleimmel tölteni. Annak ellenére, hogy új irányokat is találtam, sikerült elveszni otthon.

Amikor visszajöttem, tovább folytatódott a semmiben való lebegés. Nem különösebben lelkesített a konyhai meló, és a céltalanság érzése, röviden, szar volt!

Gyorsan elkezdtem tehát szervezni az itteni dolgaim. Szigorú napirend, na jó, inkább minta. A reggeli meló után angolozás, aztán sport, szauna. Ezt sikerült az elmúlt pár napig tartani, mert most a surf mindent felülír.

Hiányzott, amit csak most itt éreztem, hogy megint nyomom, de a víz először nagyon szigorú volt. Amikor fél órán át evezek, és olyan hullámok jönnek, h egyszerűen képtelen vagyok bejutni, akkor az szopás. De már rögtön az elején voltak elfogadható szesönök, de volt három olyan nap, amikor St Ouen-nél nem tudtam szörfözni.

Tegnap is így volt, elkezdtem magam kihámozni a cuccból, és jött egy szörfös gyerek a partra, aki rögtön fordult is, de mielőtt elhúzott dumáltunk, és mondta, h szente a St. Brelades-öblöt érdemes megnézni, mer már vannak ott többen is. Hümmm, okés, törülköző derékra, kocsiba be, eggyesbe be, öbölbe le, és télleg. Arcok a vízben, és gyönyörű hullámok, nem túl erősek, de szép magasak, nem 6-7 jön egyszerre, hogy levegőt sem kapni. Így ment el másfél óra, a korábbi félórás szívás után.



Megvan az új, téli wetsuitom, ma abban roptam, kétszer vastagabb a nyárinál, és olyan mintha fütőszálak lennének benne. Csak hát a nyakán keresztül kell ebbe belebújni, nem a hátán nyitható. Mintha egy zoknit akarnék a derekamra, meg a vállaimra húzni.