Találkozások

Két és fél hete ismét beindult a rock ’n roll életforma, hogy ezidáig minden oké volt köszönhető egy csomó arcnak, akikbe belefutottam, és valszeg az életben nem látom őket többször, de srácok, csajok meg családapák, -anyák köszi!!!

Íme az űberarcok, elsőként THX, az előző poszton említett rasztaszörfernek Zsörzében, majd hála annak az infópultos hölgynek, aki, mikor átkeltem a vízen, St. Malóban közölte, Franciaország nem Pakisztán, és nyugodjak meg, fogok dízelt találni a picikémnek, csak nem biztos, h a közelben. Megragadott egy szórólaptérképet és berajzolta rajta a városi kutakat, meg a kivezető utat is.

Így jó volt Nantes-ig, ahol elkerülő út helyett átvágtam a belvároson. Hiba volt! Némi forgás, pörgés után egy kisboltos, kb. 3 angol szóval operálva, de annál több mozgásszínházas elemmel, elmagyarázta a pályára visszavezető utat.

Éjszaka megérkeztem Capebretonba, és másnap felderítő körút. Első hely, egy szörf shop, mi más is?!, ott megkaptam az alapinfókat az eladó-tulajtól, de furcsa mód rengeteget mesélt a helyről egy 50 körüli hölgy az egyik, közvetlenül a tengerpart melletti szörf shopban (Antidot, a matricájukat büszkén viseli a Gentle Giant). Közölte, h jókor érkeztem, mert a főszezonnak vége, volt egy ilyen érzésem október végén, és ilyenkor occsóság van, meg kevesebb turista, vagyis szűkebb büdzséből lehet forgolódni a kevésbé zsúfolt vízben!!!

A Pari Rolleren inkább belebotlottam egy vidéki srácba, épp szakított a csajával, úgyhogy ment a párizsi nagyihoz, h szerencsét próbáljon az Eiffel torony tövében. Régészkedett a nővel Peruban vagy két évet, és a szíve meg húzza őt oda vissza. Hajrá! Tanano az az 50-es pasas, aki a Pari-Roller elnökhelyettese, és nekem, mint szabadúszó újságírónak összefoglalta a sztorijukat, majd olvassátok a Metropolon, linkelem, amint kirakták, csak előbb írjam végre meg!

A 30 km-es éjszakai gurulás után pedig, lévén először járván a Szajnaparti cityben, kissé bizonytalankodtam a hazajutást illetően. Vagyis kerestem a hotlet, ahol hagytam a cuccaim, meg a kocsim. Mikor a jobbkormányos 2,5 tonnás Gyengéd Óriással a péntek esti csúcsforgalomban beküszködtem magam a belvárosba, leparkoltam az első hotelnél, az ár elfogadható volt, zárt parkolóval, metró szomszédságában, nem messze a Montparnasse-tól. Zsír volt nekem, de lövésem nem volt, a földfelszínen közlekedve miként jutok vissza, és a többi koris fél kettő felé nem ígérte, hogy lesz metró. Az egyik rendőrlámpánál kérdezgetem a nyolckerekűeket, és egy jó karban lévő 60-as pasas, elkezdi magyarázni, merre van a ’otö’ bibi’ (Hotel B B). Elkísért addig a bringaútig, ami egyenest a hotelig vezetett, így már nem volt gond, és kiderült, h így még gyorsabb is volt közlekedni, mint metróval.

Párizs után irány München, river surf az Angol parkban, az Isar folyón. Kicsit későn indultam el Párizsból, aztán meg is álltam kajálni, így szinte már sötét volt, mire télleg beindultam. A francia autópálya rendszer pedig kiverte nálam a biztosítékot. Kelet felé a 20-30-50 km-enkénti kapuknál lesápoltak, 4-5 meg 12 euróra. Metz után gondoltam, ebből elég, sem haladni nem lehet, plusz a párhuzamos utak ingyé vannak, akár, mint később megtudtam, a teljes német autópálya használat, de a sógoroknál is nemegész’ 8 euróért vibrálhatok a 4x4 sávos betoncsíkokon tíz napon át.

Oké, akkor Metz után Strasbourg, Reutlingen majd München volt a terv. Már Strasbourgig eljutni is horror volt, onnan pedig nagyon lassan sikerült kijutni a városból, végül egy Khal nevű település felé kanyarodva úgy tűnt, minden jóra fordul a sötét éjszakában, és a számos, időnként egymásnak is ellentmondó infó ellenére megvan a helyes irány. Mikor Khalnál a családi házak között elfogyott az út éreztem, baj van. A térképem nem sok támpontot adott, mert nem elég részletes a felbontása, de addigra már egyébként is megtanultam gyűlölni, mert az összes általam érintett nagyváros a lapok sarkára vagy hajtásra esett, így egy kihajtott lapon nem lehetett tájékozódni rajta.

Innentől érzésből vezettem kelet felé, keresve a hőn áhított B28-as főutat. A következő körforgalomnál semmi jele az esedékes városnak vagy az útnak, itt éreztem, h átmenetileg kifogytam az ötletekből, megálltam vészvillogóra kapcsolva, és kiszálltam, h ha megáll egy autós, akkor kérdezzem. Erre nem volt sok remény az éjszakában, de arra meg még kevesebb esély volt, h egyszercsak vki odalép az autóhoz, bekopog, az ablakon, és mondja/ mutatja a helyes irányt. Pótkerekemet egy GPS-ért!!!

Kiszállva látom kocsioszlop közeleg, lassít, az első autó a sorban pedig egy POLIZEI feliratot viselt. Rég örültem rendőrnek így, ami valszeg látszott a reflektorba vigyorogva torzuló fejemen is. Ugrottuk a „jogosítványt, forgalmit”-részt, ami azért is jó, mert az utónak nincs forgalmija, mivel az nem kötelező Zsörzé szigetén, amit időnként nehéz megértetni emberekkel. Előadtam a kérésem, és a köpcös, oldalszakállas polizei kitűnő angolsággal leírta a megfelelő utat, közölve, ha látványos környezetet szeretnék csodálni a sötétben, akkor megérti a választásom, de ő amúgy az utópályát javasolná.

Később kiderült nem beszélt hülyeséget, de amikor hajnali kettőkor a szerpentinektől is kifárasztva félrehúzódtam aludni, éreztem nem a könnyebb megoldás felé sikerült a kormányt tekernem. Viszont másnap megláttam, hol vagyok. Mintha Kanadában vagy az USA-ban ébredtem volna. Széles autóutak hatalmas fenyőkkel, talán épp nem mamuttal, szegélyezve gurultam a Reutlingen-Ulm-München útvonalon. Mindösszesen két rendszeresen felbukkanó figyelmeztető tábla zavarta az összhatást. Az egyik hatalmas rönkszállító trélert ábrázolt a másik egy tankot.

Lö Grandiőz plen – a’ zindulás

Legalább hétfő óta szeretném végre megírni, h mi is történt a Jersey utáni egy hétben, ami sűrűbb volt az utóbbi fél évnél. Nem mondanám, h a Roccóban nem történt semmi, de azok egy része nem tartozik rátok J, amúgy meg az élet szép nyugis ritmust vett fel, a munka-surf-magánélet szetháromságában. Most egy lazább, szinte tolkieni mesélős szakaszra számíthattok.

Akartam egy nagy összefoglaló posztot írni még áprilisban az egyéves kinntartózkodásom alkalmából, h mivel is kényeztetett a sors, illetve mit túrtam ki magamnak, és hogyan lett az egyszerű mesebeli parsztgyerekből (potátadigger), a konyha szentje (kicsenporter), majd az étterem-bár fess kiállású, egzotikus hercege (bárman, félséf). Az anyagi gyarapodásom történetét külön Bobbynak tartogatom, a magánéleti csűrcsavarok, meg mint írtam, egy bizonyos szint után nem pulikusak. Mindenesetre éreztem, hogy a meglehetősen speciális jersey-i körülmények ellenére is már-már teljes életet sikerült élnem, hisz minden benne volt, amit szerettem volna. A tervezett a poszt úgy látom ezzel a bekezdéssel kiváltódott.

(VVF parkoló)

Szóval, a sziget elhagyása előtti néhány napban átvedlettem autószerelővé. A korábbi fotókon látható béka zöld Hyundait lecseréltem egy KIA Sedonára, ami egy hétüléses kisbusz. Mikor megláttam tudtam, h ez az ideális szörfautó: az összes deszkám belefér, és még el is tudok mellettük aludni, csak egy kicsit ápolni kellett a gépet. Egy komolyabb hiba jött ki, de nem számítottam makulátlan autóra azért a pénzérz,a mit fizettem érte, így is bőven a betervezett büdzsén belül maradtam. A kormányszervót szerelő csinálta, occsóért, de q...va sokáig tartott, majd két hónapig!!! Ez volt a portugál stíl. Így öt nappal az indulás előtt kaptam vissza gyengéd óriást, gyorsan olajcseréltem, a napfénytető csatornáját javítottam beázás ellen, visszaszereltem az üléseket, és visszaraktam a kiszárított padlóbélést, és –szőnyeget, felcsavaroztam a lökhárítót, és így már egy korrekt betongyűrőt kaptam.

A cuccok kényelmesen elfértek benne, a deszkák éjszakára mentek a csomagok tetejére, és a lenyitható ülésekből így összeállt egy kényelmes ágy, ezzel pedig már bárhol el tudtam éjszakázni.

Izgultam, hogy a franciáknál nem lesz kerozin a három liters sugárhajtóműveknek, így a nagy terv már az első fordulóban elbukhat, mert hát a fene sem tudta, hogy egy tankkal eljutok-e Dél-Franciába, majd onnan Spanyolba szintén szörfözni. Jersey kb 25 mérföld hosszú légvonalban, szal nem igazán tudtam tesztelni a gépet.

Gondoltam, hasznomra lehet némi francia, így indulás előtt pár órával lementem a golf shopba, ahol Fabió elmondott, leírt pár alap dolgot (hol találni olcsó szállást, benzinkutat, etc.). Közben félláb Sztív, aktív láncdohányos, megkérdezte, h ugyan már van-é GPS-em. Mondom, h van de analóg, és térképnek hívják. Node, erre ő, most van akciós 75 fontért Ajrópa térképpel feltöltve. Gondoltam, ennek a fele sem tréfa, mer ez óccsóért van és mégsem Tesco, de közben meg az is eszembe ötlött, ha a térkép kevés, még mindig mekkora buli embereket kérdezgetni, és örökbarátságokat kötni, meg szerelembe esni így.Négy nappal később letérve az autópályáról és elveszve az esőző éjszakában a virtuális francia-német határon átértékelődött a gyors GPS tulajdonláshoz való viszonyom, de erről később.

Node, indulás kényelmesen hétfőn délben, komp késett vagy egy órát, majd Franciában St. Malóban le a gépről. Itt volt egy kis parám, h hol vannak a táblák, amik segítenek kijutni a kisvárosból, és mindezt a jobboldali kormánnyal manőverezve, hogyan? A komp infópultjánál kiderült, h miként lehet a városból kijutni, és levezetni Hossegorba, illetve, h a benzinpara sem para, van pár kút, ahol nincs, vagy sorban kell álni, és igazából csak északnyugaton probléma, középtől lefelé már nem, úgyhogy Hit the road Jack! Szal aznap este szépen le is értem végül Capebretonba, ahol egy családi házas környék parkolójában leálltam. Ott már állt egy lakóautó, ékes bizonyítékaként annak, h a hely biztonságos.

Másnap reggel a kocsiban megébredve látom, h a parkolón keresztülgyalogol egy srác wetsiutban és deszkával a hóna alatt. Vagyis a part nem messze. A parkoló végében homokos ösvény kezdődött és amikor az kb 50 m után felszaladt egy dombra onnan megláttam, amit meg kellett...

(Balra a Pireneusok)

Merdeken lejtő homokdűnék szegélyezték a partot kilométereken át, és a reggeli pára úszott a szemhatárig, ami alól átsejlettek a kb 1,5-2 méter magas hullámszettek, ugyancsak a horizontig, a partközel pedig már tele volt szörfösökkel, de nem zsúfolásig. A parton óriási második világháborús bunkerek romjai Jobbra tőlem a francia Atlanti part, Capebreton, Hossegor, balra a Pireneusok. Itt megértettem, mi az hogy drámai táj!

A hely ahol éjszakáztam nem volt messze a VVF-től, ami egy kimondottan lakóautóknak kiépített kemping. Vagyis leszúrod a járgányt, rányomod a csatlakozóit a külső konnektorokra, és kész. A parkoló őrzött, vizet lehet felvenni, és mindezt napi 6 euróért. Hogy találtam ide? Nem véletlenül említettem a GPS-t, illetve annak hiányát, vagyis egy arc elárulta, hol található a hely. Az egész út során rengeteget köszönhetek azoknak, akik segítettek, de még azoknak is köszönet jár, akik összezavartak, mert legalább télleg segíteni próbáltak. A VVF-ről még Jerseyben tudtam, ahol vagy három hete az uszodában belefutottam Rasztamanba, aki az egyik legjobb helyi szörfös arc. Nem arrogáns, nagyon segítőkész, és mikor szóba került, h a terveim szerint megyek le délre, akkor mondta, ő meg a családjával onnan jött, épp az októberi szörf világkupát látogaták (szar lehetett J!), és a VVF a tuti. Na ilyen arcok bukkantak fel végig az úton. Ha érdekel, h kik, akkor olvasd tovább (persze, ha majd megírtam a következő posztot).

A ze'ső

Nem voltam túl termékeny utóbb, az írás tekintetében, de hát a'zílet maga hívott, én meg mondtam neki: jól van megyek, hol a kezed, hogy fogjam - így, kispálos utánérzéssel. Illetve dehogyis akarok kezekbe kapaszkodni, sokkal inkábba a hullámokba, -ra.

Mindeközben pedig úgy érzem, hogy az életem új szakaszába lépett, ahogy azt az imént a konyhában Rachelnek magyaráztam, hasonló történt velem amikor megszereztem az első mobilom, az élet kettévált mobil előtti és utáni szakaszokra. Most hogy a blogom videóbloggá (is) vált, nem kell seninek sem magyaráznom, hogy milyen fasza érzés hullámokra pattanni, valszeg ezek csak üres szavak lennének, szerencsés estben is max. néhány extrém sportos videó emléke villanna be az illetőnek. Immár nem kell magyarázkodnom, és kifényesedő tekintetem hatására bízni az elérni kívánt efektust, íme az első:

Letelepedve

Már meg akartam zenésíteni, h milyen arcokkal élek itt az új helyen, meg milyen „nyomorúságos” az élet a hullámok tetjén. Azért persze vannak hullámvölgyek is. Most, h kb. egy hete két nő is motivált, erre már illik írni vmt.

Szal, golfklub 300 méterre a tengertől, az étteremben, Rocco, jobbára angol, bocs, jersey-i arcokkal dolgozok. A konyhai melósok és a greenworkerek jó része portugál, közülük Maria az egyik legkönnyebben észlelhető jelenség. Kb. 140 cm magas, amikor mosogat külön kis dobogót használ, h elérje a csapot, meg az edényeket. A bár mellett van egy kis konyhasarok, ahol nyomjuk a zamatos konzerv babot, a mikrós kolbásszal, meg gyorsfagyasztásból újraélesztett hashbrow-nal, oszt már is kész az ízletes gyomorfakasztó englisbrékfaszt. Nesze neked bélrendszer.

Maria kis alkimista fészkünkben is meghatározó, és ha a sok hétvégi megrendelés között elveszne vk békönrollja, akkor tündéri sejmességről egyáltalán nem árulkodó hangjával végigsüvölt az éttermen, és máris megvan az elveszettnek hitt étek gazdája.

Félláb Sztív, egy kétméter körüli pasas, fél lábat nélkülözve is lehengerlő arc. Övé az épületben lévő golfshop, a golf mellett terepjárómániás, láncdohányos, és egyáltalán nem izgatja magát a koleszreringazdag táplálkozás miatt. Tea, kávé édesítővel csúszik. Az élet édesen vagy sósan?! Mindegy, csak tömény legyen!

David, törzsvendég. Letagadhatatlan kockásszoknyás vidékről érkezett. Imádom az akcentusát, azt a skótot beszéli, ami már szinte magyarrrrrr (ld. Coast on BBC) Legalább vannak olyanok is ezen a szigeten, akik ki bírnak ejteni egy tisztességes „r” hangot. David rendkívül udvarias, egyáltalán nem érzem, h lekezelő lenne, mint ahogy az megvan nem kevés arcnál. Dév mozgalmas hete két kemény munkanapot tesz ki, a maradék ötben kipiheni a bankszakma stresszét, de télleg jó arc. Nemrég nagy lelkesen jött, h az ő focicsapata, a Hyberian, lehet játszani fog egy magyar csapattal, a Vüdűtn. A Vidi kicsúszott időközben az Európa Kupából, de legalább volt izgalom. Holnap meg angol-magyar, (Nagyon lecsúsztak az angolok, h így akarnak önbizalmat szerezni.)

Rachel, kollegina és szomszéd. Manchester city szülötte, most szakadt el otthonról először ilyen hosszú időre. Nagyon birom, ahogy dramatizálja 19 éves életét, és még pont nem csúszik át primadonnába, vagy csak annyira, h az nekem nem zavaró. Amit nem bírok, h elképesztően rendetlen, jobb nem részletezni. Hát ez van mikor kirepül a madárka a fészekből, én sem voltam különbb. Pszichológiára akart menni az MA Egyetemen, de meggondolta magát, és inkább vm online nörszöri kurzust nyom, aztán pedig egy öregek otthonában dolgozna, addig meg itt folytatná. Na, ez már igen, bele az életben ezerrel. Hasznosabb, mint egyetemen szopódni, hacsak nem akar vk katedrát szerezni.

A nagy konyhában van még a venezuelai páros, Jonny és Liza, két golyó ember, darabonként nyomnak olyan 100 kilót. Kis világukba nem nagyon tud bármi is belerondítani. Rájuk nézel és tudod, h ez a szerelem!

A konyhafőnök Martin, a lengyel szexmashin, legalábbis ezt a legendát építi maga kürül, és valszeg van is benne vm. Vállalkozókedvért nem megy a szomszéda, kb. tíz éve kezdett bele egy világkörüli túrnéba. Akkoriban pincérkedett, és egy unalmas napon dumálni kezdett egy pasassal a bárban, ahol épp melózott. A vége az lett, h a lengyel politikai elit egyik partyjának főszakácsa lett, innen lépett tovább Dél-Afrikába, az ottani lengyel követségre, a pasas, akivel a bárban dumált, volt a nagykövet. Ott nyomott négy évete, és beszél pár szót azon csattogó, klikkegő nyelven, amit mi az Istenek a fejükre este c. filmből ismerünk. Nagy deszkás volt, ott szörfözött is, és hozott magával egy deszkát 5’8” (öt láb, nyolc incs), nagyon durván megtörte (a jobb szélső a fotón). Nem volt orra lécnek, a végének is vége volt, és a két oldala az orr mellet szintén megreszelve, az egyik vezetőlapát (hogy van magyarul a fin?) kitépve. Igazán le volt lakva a deszka.

Mondtam a srácnak, h te, figyeljél már, te! Nemrég molyoltam a léceimmel és igen komoly reccseket sikerült elsimítanom, meggyógyítanám a te deszkád is mer oly nyomorultul néz ki törötten a sarokba baszva. Erre ő, ha megjavítod, akkor a tiéd! Két hét kedden végeztem vele, a javítások becsiszolva, a hiányzó fin és csavarok kipótolva. Már csak hullámra várok!

Öcsi

Most megy a foci vb, úgyhogy itt aptudételem a blogot. Ma, a német spanyol meccs napján délelőtt a Sky-on újabb epizódott vetítettek a Foci legnagyobbjai sorozatból, van egy böhömk nagy plazma vagy LCD tv a golfpálya bárjában a falon. Most Puskás Ferenc volt a téma. Amúgy meg a németek kiestek, csalódtam, de a spanyolok télleg jobbak voltak.

Szal, délelőtt a bárba betotyogtak a seniorok, vagyis a kb. 60 feletti golfosok, és meglepő volt tapasztalni, h az angol és a jersey általános műveltségnek része Puskás! Patric, a lábtörésből felépült öreg azt mesélte, hogy 14 volt, amikor a Wembley-ben kiszoptak, pardon my Frech, tölünk! Vicces, egykor tőlünk rettegett a világ, mint futballnemzettől?! Ma max játékvezetőként érünk oda a vb-re, ahogy a ami német-spanyolra is J.

Ez a valami, nem csak mi, hanem mások is erről a több, mint fél évszázaddal ezelőtti fociról, és annak egyik kiemelkedő játékosáról ismernek minket, vagy legalábbis kisebb nagyobb pontatlansággal el tudnak minket helyezni földrajzilag, és fociilag. Úgye Puskás is lekoccolt Hungaryból.

A lényeg, hogy ma jó volt magyarnak lenni, itt Jeseyn, ha ez nem jelentene valami csodamisztikus, kiválasztott nemzet vagyuk összekacsintósat is. Mindösze jó volt tudni, h hova vezetnek a gyökereim, és h van egy nyelv, amit tökéletesen értek, és használok. Amúgy maradok tisztelettel Sythya surfer.

Reaksön egy HVG-cikkre

Erre kattinccsá előtte!

Az álom a „krumpliszürettel” vette kezdetét. Ide nem kell angol nyelvtudás, sőt kimondottan hátrány. Tapasztalataim szerint nem nagyon szeretik, ha az ember rákérdez dolgokra, sőt ez inkább hátrányt jelent, és a kiszolgáltatottság mindenképpen megvan.

Az esetek többségében, ha mindkét fél megtalálja a számításait, nincs gond a munkaadó és munkavállaló viszonyában, így akár £ 200-300 is meg lehet keresni nettóban hetente, ha tényleg pörgés van, mindez napi 12, de akár 14! órás munkanapért cserébe.

A XXI. században, amely az internettel valamint az űrkorszak és a robotika minden fényesen csillogó találmányával soha nem látott fényes jövő reményével kecsegtet, döbbenetes tapasztalat a kétkezi munka, főleg Európa nyugati, fejlettebbnek vélt felén. Miután néhány Szarvas János kiforgatja a krumplit a földből a „szüretelők” mindezt kézzel gyűjtik össze. Ebből a munkából 12-13 óra/nap meglehetősen kihívásos. Ekkor érzi a kézi digger, hogy az itteni minmálbér (tavaly £ 6,08/óra, idén áprilistól £ 6,2/óra) minden eggyes penijéért megdolgozott.

A keresményből a farmer levonja a szállás (kb £ 70/hét) a rezsi árát és az egyéb járulékköltségeket kb. £ 20-25/hét. Vagyis ha hetente £300-400-ot sikerül keresni a szezon legpörgősebb időszakában, akkor, mai forintárfolyamon számolva körülbelül. 50-70 ezer forintot lehet hetente! félretenni (kajára és egyebekre is költ az ember).

Ennek a munkának a szezonalitás és az időjárási viszonyoknak (illetve a munkáltatónak) való kiszolgáltatottság a hátulütője. Ellenben, mint szó volt róla, nyelvtudás nélkül, és gyorsan lehet vele 3-9 hónap, vagy amennyi időre a delikvens leszerződik, pénzt keresni (párszázezer vagy millió forintot). A legutóbb ideérkező hullámban számos gyorshitelt felvevő arc próbál így otthoni hitelt törleszteni.

Hamarosan jön a konyha és a bár, mármint, h miként lehet ott nyelvet tanulni és pénzt keresni, valamint egyéb élményekre szert tenni...

Szörfer az óriáshullámon

Srácok odakinn, jövök nektek eggyel, de annyi minden történt itt az utóbbi időben. .. Kb. egy hónapja nagyon beindultak a dolgok, volt minden, állásinterjú az itteni egyik tekintélyes hotelnél, és nem mosogatásról volt szó, aztán a farmos ügyek is sinen voltak, úgy tűnt, h Lambi papa szakállát meghuzogatjuk, köszönhetően az addigi tevékenységemnek, és mindezeken túl összegabajodtam egy Nővel! Úgy tűnt, mintha egy óriáshullámon száguldanék lazán, érezve h lehet rajta végigmenni.

Egy héten belül kiderült, h a hullásm erősen dobál és jól le is zúztak az örvények. Senki nem hívott fel a hoteltől, három napon belül ígérték a visszahívást! A Farmerszövetség, amely megígérte, h képviseli az ügyeinket és elintézi a jogos kéréseinket Lambi mellé állt. Kaptam tőlük egy rendkívül udvarias levelet, ami ékes magyarra fordítva kb annyit jelent, urak, vagy ezekkel a feltételekkel el lehet fogadnia dolgokat, vagy lehet hazahúzni a retkesbe. A vicc csak annyi, h semmi extrát nem követeltünk, csak amit ŐK MEGÍGÉRTEK pl. érvényes, kétnyelvű szerződést, mint tavaly, és nem a gúgle fordítóból kikopipésztezett értelmetlenségeket, és még sorolhatnám. Persze, ismétlem, a levél lényege az általam olvasott legudvariasabb mondatokba volt csomagolva.

Végül meg a nővel is szétszaladtam, köszönhetően azoknak a szellemeknek, amelyek a hotelben és az ő fejében laknak. Nem egy posztot írtam erről (ja meg arról, h épp április 5-én volt egy éve, h kijöttem), de mindig bennem volt, h azért aludjak egyet mielőtt kirakom, és másnapra mindig úgy voltam vele, hogy ja, nem kéne mégsem feltölteni a cuccot, mert a kelleténél több benne az indulat, és annyira személyesre sikerültek, hogy a tartalmuk, meg nem tartozik rátok :-).

Szal, egy hónapja minden annyira perfekt volt, éreztem, ez így nem tart soká, úgyhogy nem ért meglepetésként, amikor minden átcsapott az ellenkezőjébe. Olyan, mint amikor lovagolsz egy nagyon fasza hullámon, és egyszercsak megjelenik egy újabb törés, de nem mögötted, hanem előtted, és jól megforgat. Mit lehet tenni ilyenkor? Ha nem tudsz belekapaszkodni deszkába, akkor legjobb ellazulni, így lehet a leggyorsabban a felszínre kerülni, és keresd a következő hullámot. Most úgy tűnik, h ismét egy fasza áramlattal suhanok! Ez ugye nem a korábbi attitűdöm, ha értitek mire gondolok. Na, hamarosan elmondom, h mi is van itt most, télleg!!! :-)